G.Bálint Péter versei, novellái

1.Budapest,1962. A szőke hajú férfi lustán hátradőlt. -És ki fog magának hinni?-kérdezte a vele szemben ülőt-Senki. A rendőrség ki fogja röhögni. Azt mondják majd,ők nem foglalkoznak ilyen háborús dolgokkal. Egyik helyről küldik a másikba,hátha feladja a rohangálást. A bürokrácia felőrli magát,mint annyi más embert felőrölt ebben az országban. A világháború régen volt,az ellenforradalom is múlni látszik. A rendőrök nem foglalkoznak történekemmel,elég bajuk van nekik a jelen bűnözőivel. Nincs semmije és senkije,ember. Menjen el innen és elfelejtem az egészet. A vörös hajú erre benyúlt ballonkabátja zsebébe,elővett egy borítékot. Egy fénykép volt benne. A szőke érdeklődéssel nézte,majd ennyit mondott: - Ez így más megvilágításba helyezi az ügyet. Mégiscsak van valamije. Mennyit kér? - Hatvanezer-felelte hűvösen a vörös hajú. Látszott rajta, hogy nem rutinos bűnöző. Ideges volt. -Annyiért egy egész lakást vesz!-kiáltott a szőke,majd kissé gúnyosan hozzátette: -Lehet,hogy pont err...

Nemrég jártam a pszichiátrián, mert eljutottam a művészi önmegvalósítás legfelső fokáig, azazhogy öngyilkos akartam lenni. Több, mint három hétig feküdtem benn, és rájöttem, hogy nem nekem kellene ott lenni. A környezetemben legalább húsz embert tudok, akinek a pszichiátrián lenne a helye. Ők még élnek, vidáman, szabadon, mit sem tudva arról, hogy totálisan hülyék, és ráadásul hülyévé tesznek másokat is. No de sebaj, az élet, mindig igazolja önmagát, egyszer minden hülye, idióta, félbolond, barom, állat, odakerül, ahová való. És ott szembesülni fog az igazsággal. Csak nehogy önértékelési zavara legyen, mert akkor még bolondabb lesz.

Elég szegény lúzer figura volt a Laci bácsi, amolyan falubolondja, szűkebbb családja is inkább koloncnak tekintette, az unokaöccse egyszer, részegen, még azt is felvetette, hogy nem ártana már elpusztulnia az öregnek, méghozzá gyorsan. Merthogy csak teher nekik, mondogatták. De aztán, halála előtt, Laci bátyánk közönségsikert aratott. Méghozzá a pszichiátrián. A bolondokházában, hogy magyarosan mondjuk. Ebédidő alatt letolta a gatyáját, és sz...ni kezdett. Az ápolók becipelték az "akkutra" és beinjekciózták.A betegek közül volt, aki fintorgott, volt, aki tapsolt. De Laci bátyánk csak állt ott és nézte, ahogy a kaki lecsorog a lábán. Ez volt élete utolsó sikere, ugyanis két nap múlva, mindenki megdöbbenésére Laci bácsi, ez a szeretetre méltó kis bolond öregúr, elhalálozott. Isten saját halottjának tekintette.

Lukács György mondta a 19.század Nagy Elfeledettjének, Kemény Zsigmondnak egyik könyvéről, hogy olyan, mint egy hálószoba, melyet hat hónapja nem szellőztettek. Igen indiszkrét hasonlat ez, vélte Gergő, mert az ő hálószobája tényleg hat hónapja szellőzetlen, büdös. Ezért aztán kinyitotta az ablakot, nyújtózott egyet, majd szempillantás alatt kiugrott a hatodikról. Senki sem értette, miért tette. A válásán már rég túl volt, mindenféle prostikkal kavart. Ő dolga... Ez csak egy novella, egy mini-novellácska volt- de igaz volt. 

Hogy így haljon meg szegény öreg Dédipapa, hogy így kelljen elpusztulnia szegénynek...Mert nincs azzal semmi baj, ha egy éltes, kilencvenes öregúr, korábban katonás férfi, végelgyengülésben kimúl. Élet rendje. De hogy a dédunokája gyilkolja meg tízezer forintért, na az már világbotrány. Szégyellem is magam érte. Nem akartam én megölni, mondom majd a bíróságon, csak gy összevesztünk, és elborult az agyam a sok múltidézésétől, meg anyám-gyalázásától, meg mindentől, meg munkám sincs, és felkaptam a baltát, és izé. Most pedig szépen kipucolom a kérót. Olyan áporodott, öreghúgy-aromájú itt minden. De ugyebár a pénznek nincs szaga, az ókor óta tudjuk, az meg itt lehet valahol a nappaliban... Mármint a pénz.

Zsuzsa már nem szerette férjét. Főképp azért nem szerette, mert Jánosnak egyre kevésbé volt fontos az élet. Nem érdekelte, mit csinál az asszony, nem érdekelte a munka, az unoka, a meccs, a fröccs a kocsmában a barátokkal. János unott lett, kiapadt, ötvenen túl elkezdett " hetvenesedni".Zsuzsa erre nem volt felkészülve,nem tudott mit kezdeni ezzel a bölényes férfi-depresszióval, ő még szeretett volna néhány boldog évet, aktívan boldog évet. Zsuzsán egyre jobban elhatalmasodott a gyűlölet. Elhatározta, elteszi láb alól férjét. Vett egy pisztolyt, napokig a gardróbban dugdosta, aztán egy hét múlva beledobta a Dunába. Sokkal ördögibb tervet eszelt ki. Hagyja élni Jánost. Hagyja, hogy megöregedjen, hogy szenvedjen. Hogy tönkremenjen a prosztatája, elkopjanak az ízületei, már csak krumplipürét legyen képes enni, És ő, Zsuzsa, végignézi ezt az egészet, mindig tovább és tovább nyújtja János életét. Közben belül röhög, mint a ló. Kanca. János nem szerette feleségét. Zsuzsa mostanáb...