Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2018

Jolika a polgárháborúban

Csinálom a sárgaborsót, hát nem kiköpi! ráadásul rá az új asztalterítőre, pedig gondoltam is, hogy nem kellene feltenni az új abroszt estig, de kettőre Piroska beígérte magát, hát gondoltam, hadd lássa ő is. A gyerek meg meg összeköpködi nekem. A konyharuha szerencsére kéznél volt, mert nem akartam felakasztani, amíg a sárgaborsót csinálom, hátha kell valamire, hát még szerencse, hogy így gondoltam, mert ha visszaakasztottam volna a helyére, akkor nem tudtam volna levenni, mert ott volt előtte az asztal, amit Lajos elétolt reggel, mielőtt elment dolgozni, mert megkértem, hogy tolja oda elé, mert ott a sarokban nem jó helyen van, mert takarja pont az ablakot, és akkor meg olyan sötét van, hogy alig látok tévézni, mert én meg szeretek tévézés közben, amíg alszik a pici, rejtvényt fejteni, mert nem jó az, ha a gyerekes anyuka elmarad a világtól, meg begyepesedik az agya a gyereknevelésbe, azt mondta a védőnő is, hogy el kell járni időnként hazulról, mert megunjuk a gyereket és depresszió

A kék szemetesvödör

1. Csak az eredetiség, az önálló, felnőttes szándék számított valamit. Ha búsbocskoros metaforát, gyökmilliárdszor lepingált kubista háromszöget, sztratoszferikus magasságokban szárnyaló protoegzisztencialista gondolatot észlelt, fogta a mágnesét, kivette az ominózus idézetet vagy részletet a vizsgált műből, és beledobta a kék szemetesvödörbe. Ott már éhesen várta a Hal a leérkező zsákmányt, és lassan, finoman, hogy fel ne sértse vékony gyomorfalát, megzabálta. Ahogy azt a szerződés előírta. ES nagyon elégedett volt a Hal munkájával, ennyire korrekt, megbízható hallal még életében nem találkozott. Szinte birtokviszonyt alakított ki iránta, képessége és lehetőségei szerint. Szüksége is volt rá: ha Hal nincs, a szemetesvödör folyamatosan tágul, ellepi a lakást, ő meg költözhet máshová a műanyagáradatból, és ez még a jobbik eset, ráadásul magyarázatot kell adni a külvilág felé a gigantikusra megnőtt szemetesvödörről. ES tudta, hogy ez most neki túl sok. Most együtt kell működnie a halla